2017. Május 23.

Durba-tó előzetes szenzor adatok

írta: Xaint

Ma, azaz kb. 2 nappal a kitelepítés után gyorsan lemásoltam az adatokat a tóhoz rohamtempóban összetákolt kombinált mérő és naplózó eszköz SD kártyájáról. Egyrészt kíváncsi voltam arra, hogy egyáltalán működik-e, és nem kuszáltam össze valamit a nagy sietségben, illetve ha működik a mérőeszköz, nincs-e szükség valamiféle utólagos szoftveres vagy hardveres korrekcióra.

Az előzetes adatokból is már szépen látszanak bizonyos jelenségek. Például, hogy a vízhőmérséklet - a mérőszonda sekély vízben való elhelyezkedése lévén viszonylag gyorsan - de kissé lemaradva követi a levegő hőmérséklet változásait:

 

 

Ám ennél egy sokkal érdekesebb dolgot vettem észre, amikor megnéztem, hogyan emelkedik a vízszint a folyamatos töltés hatására:

 

 

Mikor megláttam a fenti grafikont és összevetettem a léghőmérséklet változásával, rögtön eszembe jutott, hogy a hang terjedési sebessége a levegőben nem állandó, hanem függ a léghőmérséklettől (meg a páratartalomtól, stb.) és, hogy talán ez zavarhatja meg az ultrahangos távolságmérő szenzort. A hang terjedési sebessége ugyanis Celsius fokonként kb. 0.6 m/s-al nő:

 

 

Megoldásként a távolságmérésből származó adatokat az aktuális léghőmérsékletnek megfelelően kompenzálni kellene ( ~0.55 cm / °C) a szoftverben. Egyelőre kísérletképpen megpróbálkozok csupán az átlagoló algoritmus módosításával, a jelenlegi kód ugyanis 15 percenként végez méréseket és az előző 9 méréssel együtt vett átlagot veszi, vagyis ~2.5 óra időintervallummal számol. A mérések számát módosítottam 32-re, így minden mérésbe az előző 8 óra átlaga kerül. Ez kb. a grafikonon is látható csúcsok időtartama. Reméljük ettől majd kisimul az a fránya görbe. laugh

A tó vízszintje naponta megközelítőleg 3.5 cm-t emelkedik, ami elég közel van ennek az egyébként Ebay-ről származó ultrahangos távolságmérő szenzornak a hibahatárához. Ám a fenti két anomáliát leszámítva azért jól látható a várt, növekvő tendencia.

A kódot holnap frissítem, illetve újra lementem az eddigi, immár bő 3 napot magába foglaló mérési eredményeket. Természetesen azokból egy újabb kicsúcsosodásra számítok! cheeky

Címkék: , , , ,



    Hozzászólások:

Szólj hozzá!